Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
A párt nem tud azonosulni a Betyársereg vezetőjének Magyar Szigeten tett kijelentéseivel, és visszautasítják, hogy összemossák őket - közölte Vona Gábor keddi sajtótájékoztatóján.
„Öntsünk tiszta vizet a pohárba! - a Jobbik, és ami azon túl van” címmel tartott sajtótájékoztatót Vona Gábor, a Jobbik elnöke. Vona elhatárolódott a Betyársereg vezetőjének a Magyar Szigeten tett, faji háborúról és zsidók lelövéséről szóló kijelentéseitől. Visszautasította, hogy pártját összemossák ezekkel. „A Magyar Szigeten elhangzott néhány nyilatkozat, amit a Jobikkal mostak össze, de ezek nem a Jobbik politikáját képviselik, a Jobbik nem akar közösséget vállalni ezekkel” - közölte.
Vona Gábor elmondta: a Jobbik sem emberileg, sem politikailag nem tud azonosulni a botrányt keltő kijelentésekkel, illetve azt mondta, hogy a párt már Gyöngyöspatán is elhatárolódott az öncélú erőszaktól, utalva a Véderőre. „Nem az ököl, hanem az igazság radikalizmusát képviseljük” - fogalmazott, majd leszögezte, hogy részéről az ügyet lezártnak tekinti és kifelé indult a teremből. Nem válaszolt az utána kiáltott újságírói kérdésekre sem, egyedül a Zagyva György Gyula esetleges kizárását firtató kérdésre vette oda, hogy nem fogják kizárni.